Alfa 155 180-ért decemberben
Hobbiautónak szántam, de nem úgy alakultak a dolgok ahogy terveztem, így eladnám.
Nevemen van, 2018 áprilisig műszaki van rajta.
A rendbehozatalt a motorháztető alatt kezdtem, de még törődést igényel az autó.
Ami meg lett csinálva: Vezérléscsere (szíjak, görgők, vízpumpa), motorba tömítések, gyertyacsere, olajgomba csere, szűrők cserélve lettek szintén. A motorja nagyon jó. A következő nagyobb munka a váltó+kuplung+kormánymű cseréje lett volna, de itt csak addig jutottam, hogy megvannak a cserealkatrészek. A motortér így már rendbe lenne.
Pár hete a váltó megadta magát, megy az autó, de csak 3ig jut el a váltó.
Elkezdtem a látható hibák javítását is. Bal oldali index törött volt, újat kapott. Hátsó lámpa a csomagtartón szintén törött volt, szintén ki lett cserélve. Van hozzá első-hátsó lökhárító és még sok alkatrész, ezek a sokadik lépésben kerültek volna fel rá.
Az autó kulturált utastérrel rendelkezik, de az üléseken van szakadás, gyárilag a ritkább MOMO kormány van benne, sportkipufogó van rajta amitől még kellemesen duruzsol nem túl hangos az autó.
Az autó 180.000 magyar forintba kerül így. Alkatrészekről megegyezünk, örülnék ha azok is elmennének.
Valakinek a fa alá?????
Kérdésekre szívesen válaszolok!