Minőségi film, reklám, animáció, TV, online, fotó, grafikai megoldások korrekt árakon!
A brand története:
A Voila Pictures brand-et Orbán Gergely alapította 2008-ban, amikor is saját referencia munkáinak, melyeket az első időkben egyedül készített el; egy felismerhető, egyedi márkát hozott létre. Karrierje során megismert kreatív, önálló, professzionális alkotókal dolgozott együtt, akiket bevont a cég projektjeibe, és ők is hívták más munkálatokba. Gyakorlatban működő üzleti ajánló rendszert alkalmaztak, anékül, hogy tudtak volna róla. A vállalkozás alapjait ez a ma is jól működő, előremutató üzletpolitika határozza meg. A cég így lépésről-lépésre jutott el odáig, hogy állandó megrendelőik legyenek, és önálló kft-ként működhessen folyamatos működés mellett.
A Voila Pictures szolgáltatásai:
Az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatás három divízióra osztható:
“Voila Full Production”:
Ez a divízió a legrégebb óta működő profilja a cégnek. Teljeskörű gyártással, és utómunkával foglalkozik, azaz mozi, televízió, esemény, esküvő, animáció, online és egyéb videókkal. A cég fennállása óta számos közkedvelt cégnek, szervezetnek készített már produkciókat, mint a Magyar állami Operaház, Erkell Színház, MTA Energiatudomyányi Kutatóközpont vagy a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület.
A cég sajátgyártású mozifilmmel is rendelkezik, melynek címe R.E.M., egy teljes estés sci-fi/thriller, ami többek között a Diák Filmszemle Kiemelkedő Művészi Teljesítmény díját nyerte el.
“Voila Agency”:
Stábtag, előadő, tehetség közvetítő ügynökség. A vállalkozás ezen divízióának alapja a sajátos ajánlói rendszer, melynek köszönhetően mára egy olyan stábtag ügynökség jött létre, amelyen keresztül szinte bármely média produkciónak képesek vagyunk szakembert kölcsönözni. Mivel az önmagát működtető rendszerben nincsenek közbőlső emberek, és megkötések, így mind a project keresőnek, és a tulajdonosnak is költségmentes. A cég működése során rengeteg előadóval, és tehetséggel lépett kapcsolatba, akik szerettek volna csatlakozni a rendszerhez. A cég vezetője arra jött rá, hogy felesleges a médiában található műfajok között határt húzni manapság. Minden, ami média, annak értéke van. Ezért ahelyett műfajonként besorolva különböző szférán belüli megszokott módokon alapította volna meg ügynökségeit, inkább létrehozott egy flexibilis producer csoportot a “Voila producers”-t, akiknek szabad értékesítési joguk van az összes szolgáltatásra, amit nyújt a cég, így gyorsítva fel a fejlődési folyamatot.
“Voila Management”:
A média értékesítésre és forrásszerzésre szakosodott menedzsment divízió létrehozása eszenciális lépés volt a vezetőség részéről. Olyan lehetőségeket, pályázatokat közvetítenek ki regisztrált akltóiknak, amikkel elképzeléseik, ötleteik megvalósulhatnak limitált körülményeik ellenére is. Ilyen lehetőség pl. a “crowd founding”, amelyeket leginkább a http://www.indiegogo.com-on hozunk létre, és menedzselünk végig a megvalósításik. Ebbe a szegmensbe tartoznak a pályázatok készítései, vagy éppen a www.shutterstock.com-on való videó-fotó nyersanyag értékesítés.
Teljes szolgáltatás lista:
Voila Full production:
-Pre production of Film, TV, Short film, Corporate video, Commercial, Animation, Info graphics, Music, Wedding, Event, Image, PR, HR –videos.
-Production of Film, TV, Short film, Corporate video, Commercial, Animation, Info graphics, wedding, event, image, PR, HR –videos.
- Post production of Film, TV, Short film, Corporate video, Commercial, Animation, Info graphics, Music video, Dubbing, Color grading
-Commercial, Promotion, PR&Marketing Services
-Photo, graphic design, artwork, props, cosplay, visual services.
-Drone, Dive- camera services
-Animal training services Act/Stunt/Exhibition
Voila agency:
-Crew/talent/performer hiring and labour exchange
-Public organization
Voila management:
-Producer program
-Partnership program
-Stock footage selling
-Project management
-Crowdfounding project management
-Media tender management
Voila Pictures üzleti Know-how, azaz mi a cég sikerének titka:
Általánosságban az üzleti hozzáállás a cégen belül: mindig a lehető legmagasabb minőséget nyújtani, a legjobb áron, a lehető legrövidebb idő alatt. Ennek elérése érdekében a cég kizárólag olyan emberekkel hajlandó együtt dolgozni, akik önálló munkával képesek határidőre minőségi produktumot előállítani; ennek köszönhető, hogy ügyfeleink hosszútávon rendelik meg szolgáltatásainkat.
A cég “fair price” rendszere, ami az árképzés sikerességét biztosítja, abban rejlik, hogy nem tart fenn irodaközpontot, így ezt nem kell a cégnek a megrendelő árajánlatába építeni. A vállalat nem tart fenn saját stúdió aparátot, hanem legtöbb esetben a stábtag saját felszerelését veszi bérbe, akinek íly módon a szállítást is megtérítjük, honoráljuk. A gyártási folyamatok nagyrészében a közbülső cégek, és szolgáltatók kihagyásával dolgozunk, ehhez csak olyan kollégákkal működünk együtt, akik mindig megbízhatóan, professzionálisan végzik el a munkát. Emiatt ügyfeleink minden alkalommal megdöbbenve tapasztalják, hogy korlátozott költségvetés mellett is képesek vagyunk hozni azt a minőséget, amit a mai média közönség elvár.
A cég hosszú távú fennállásának, és jövőbe mutató sikerességének alapját a sajátos “voi-recommend” ajánlói rendszer adja. Ez a rendszer ötvözi a klasszikus média hierarchiák működési elvét az mlm rendszerek hatékony megoldásait, az internet korának megfelelő, decentralizált hálózati felépítéssel. A rendszer lényege, hogy minden résztvevőt, beleértve a regisztrált stábtagokat, előadókat, és partnereket is; bevonjuk a cég érdekeltségeibe, így szabad viszonteladóként is tevékenykedhet, ezzel saját bevételi lehetőségeit növelve. Gyakorlatilag mindenki producer a cégben, aki valamilyen együttműködési kapcsolatban áll velünk, mivel mindenkinek adott a lehetőség, hogy új őgyfélnek mutassa be a céget, és a tárgyalások után a sikeres megrendelés előlege egyenesen a project “recommendatory producer”-ének megy, így számára az üzlet már a megvalósítás, illetve kifizetés előtt nyereséges. Az így létrejött projektekeben rendszerint a szakterületén vállal munkát is, így többszörösen kifizetődő lehet az ajánlás.
A “Voila producers” egy folyamatosan bővülő “szabad ügynökökből” álló csapat, akik a cég szolgáltatásainak bővítésén, értékesítésén, menedzselésén dolgoznak. A producerek a cég szolgáltatásainak teljes palettáját ajánlhatják, értékesíthetik a piacon. Szerezhetnek a cégnek ügyfeleket, regisztráltathatnak tagokat, partnereket,, előadókat, stb. az adatbázisba. Munkájuk kizárólag jutalék alapú, és nincs megszabott teljesítési limit, vagy kötelező munkaidejük. A producereket egy kizárólag belső használatú kategorizáló rendszerrel tartjuk nyilván, ami rangsorolja őket aktivitásuk, és elért eredményeik alapján. Ennek megfelelően kialakított a cég egy karrier utat annak érdekében, hogy a producereket motiválja abban, hogy a tevékenységet végezzék. A több lépcsős út alap lépései a személyes interjúval kezdődik, amiben megismerkedünk az illetővel. Egyedi interjú protokollunk segítségével rögtön fel tudjuk mérni az illető kompetenciáit, és tájékoztatni tudjuk lehetőségeiről. Kiemelném, hogy a cég működésének sikerét a tagok önálló, precíz munkavégzésének köszönheti. A producerek számára bizonyos teljesített szint felett megnyílik a lehetőség a csapatépítés felé, ahol érdekeltté tesszük őket hozzájuk hasonló producerek képzésében. Az újonan szerzett csapat tag számára pedig egy bizonyos szint felett ugyanaz a pozíció vár, mint, aki előtte felvette, és természetesen csapatot is építhet. A produceri karrier üzleti modellje elhagyta a régi piramos rendszereket, és ugynazt a metódust alkalmazva hálózati rendszerbe implementálta, ami így limitációk nélkül tud fejlődni, és központ nélküli működéssel hamar nemzetközi szolgáltatáss nőheti ki magát.
A Voila Pictures alkotói csapata, partnerei, és elért sikerei:
A Voila pictures alkotói stábja a kezdetek óta bővült, és egyre komolyabb szaktekintélyekkel gazdagodik.
Orbán Gergely, a cég alapítója olyan tehetségeket gyűjtött a brand alá, mint Elekes Gergő, aki számos kisfilmjével nyert már nemzetközi díjat, mint pl. a “Blue Dream” vagy a legújabb alkotás, a “Messze az otthon”. Gál Sándor, Molnár Szilárd, akikkel együtt készítették a nagysikerű, többszörösen díjazott R.E.M. mozifilmet. Czettele Győző és Walter Péter, akik kíváló operatőrök, és számos műfajban tettek már le igényes és magas minőségű munkákat a nagyköltségvetésű mozik és az indy vagy épp broadcast műfajok világában egyaránt. Nagyon sok ismerős nevet fle lehet fedezni a cég büszkeség falán, akiknek számát folyamatosan növelni szeretnénk, így emelve az alkotók, és a cég preztizsét egyaránt.